Dávid (12, Zalaegerszeg)
Ketrin, Dorina, Dávid és Tamás már nagyon várták ezt a párizsi Disneyland kalandot. Megható, érzelmes pillanatok kísérték végig utunkat.
Kezdődött a Wizzair meleg, barátságos fogadtatásával a repülőtéren. Ketrin aggodalma és félelme pedig – nemcsak a repüléstől, de a fura szerkezet láttán is, ami beemelt minket 2 kerekesszékkel együtt a repülőgép beszálló szintjére, - hamar tovaszállt a Wizzair-es kollégák bátorítására. A fedélzeten a kedves fogadtatás mellett kitüntetett figyelmet kaptak a gyerekek, később a pilótafülkébe is beülhettek, végül egy-egy ajándékcsomag boldog tulajdonosaként folytathatták izgalmas utazásukat.
A Disneyland-i elegáns hotelben megérkezésünkkor pedig újabb, játékokkal, kincsekkel teli meglepetéscsomag várt a gyerekcsapatra.
A recepción Francesco, egy – franciául tökéletesen beszélő - olasz önkéntes segítő személyében barátságos, talpraesett, és nagyon figyelmes kísérőt kaptunk a délutáni felfedezéshez. Rutinosan segített minket eljuttatni időben és térben a ránk váró attrakciókra, előadásokra, nagyon értékeltük helyismeretét és segítőkészségét.
Az élő zenekari kísérettel színezett „Együtt” című Pixar film, a jelmezes mesefigurákkal való személyes találkozás, a különböző mesevilágok köré szőtt szabadtéri és barlangi utazások akár síneken, görgőkön, vízen vagy levegőben... mind-mind felejthetetlen élményt nyújtott gyerekeknek és szülőknek egyaránt. Igaz, a veszélyesebb kalandok már vegyes érzelmeket váltottak ki a vállalkozó szellemű csapattagokból (pl. a Rettegés Tornyában lezuhanó liftje).
Az első nap estére annyira elfáradt a csapat, hogy másnapra halasztottuk a tűzijátékot. Ezt csak utólag bántuk, mert addigra a húsvéti hétvége miatt már amúgy is hatalmas tömeg még nagyobbra duzzadt. De azért így is ámulattal csodáltuk a fényjátékkal, drónok táncával, zenei aláfestéssel színesített tűzijátékot.
/ 4
Szerencsére a Wish kártyával mindenhol elsőbbségi bejutást és külön figyelmet élvezhettünk, bár így is sok látnivaló kimaradt a látogatásból, mert kerekesszékkel ennek ellenére sem volt egyszerű a közlekedés ebben a tömegben. A második nap több részre is vált a nagy csapat, a fiúk mentek a merészebb, harcosabb „mezőkre”.
A mesefigurák látványos felvonulása hatalmas élményt és örömet jelentett a gyerekeknek, parádés kocsik és jelmezek jelentek meg sorra a szemünk előtt, ámulattal nézte mindenki őket.
A Parkban tett sétánk során megható pillanatoknak lehettünk többször is tanúi, mikor az éppen arra sétáló mesefigurák külön figyelmet szenteltek a kerekesszékben ülő lányoknak. Volt ott mosolygós fogadtatás, kedves szavak, ölelkezés, pacsi, és persze az elmaradhatatlan együtt fotózkodás.
Az utolsó nap már kevés dolog fért a programba a repülőgép visszaindulása miatt, de azért szakítottunk időt arra, hogy a L’ecsó barlangi vasútján újra átéljük - egérperspektívából szemlélve -Rémyvel való száguldásunkat a ránk leselkedő veszélyek közepette, az óriási lábak és konyhai berendezések hatalmas erdejében.
Az út végére a gyerekek ezernyi élménnyel telítődtek és jól el is fáradtak, nem is meglepő, hiszen hatalmas „CSODAcsomagot” kaptak ebben a pár napban.





kívánság koordinátorok<Párizs, 2025.04.20.
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2025
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004