LAURA (15 éves, BUDAPEST)


Laura már középiskolás, kert- és parképítő szakra jár, de a kórházi kezelések miatt magántanuló. A Csodalámpától egy érintőceruzás tablet volt a kívánsága, hogy a rajzait és a terveit rögtön digitalizálni tudja. Komoly tervei vannak a rajzzal kapcsolatban, ebből a tantárgyból szeretne majd érettségizni.

Laura nagy-nagy örömmel vette át a kívánságát és azt is elárulta, hogy időnként történeteket is ír, erre is remekül tudja majd használni a tabletjét.


Köszönjük magánadományozóinknak, köztük az American International School of Budapest diákjainak, tanárainak a támogatást, segítségükkel teljesíthettük Laura kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.11.09.

Archívum


Belépés