ZILLE (15, ZIRC)

Mindig nagy öröm számunkra, amikor a „kívánság-tulajdonostól”, esetünkben Zillétől kapunk beszámolót, hogyan érezte magát, mit látott, úgy sikerült-e teljesíteni a kívánságát, ahogyan azt elképzelte.
Búcsúzáskor egy kis piros postaláda perselyt kapott a Csodalámpától, így reméljük, hogy mielőbb sikerül valóra váltani a vágyát és visszatérhet Angliába. Elvégre már van hol gyűjteni az „útravalót”…
Olvassák szeretettel Zille sorait:

Régóta nagy álmom volt, hogy egyszer kijuthassak Londonba.
Pontosan nem tudom megmagyarázni, hogy miért erre a városra esett a választásom, egyszerűen csak sok jót hallottam róla, gyönyörű képeket láttam a látványosságairól, és nemrég kezdtem el angolt tanulni, szóval így mindenképpen angol nyelvterületre szerettem volna eljutni. Az álmom csodával határos módon a Csodalámpa Alapítvány jóvoltából valóra vált!

Első nagy meglepetés akkor ért engem, amikor beülhettem a pilótafülkébe, és körbe sétálhattam a repülőgépet egy menő sárga mellényben a kapitány társaságában! A személyzet nagyon kedves volt, képeket készíthettem velük és még egy kis ajándékcsomagot is átadtak.

Ugyanilyen nagy figyelmességgel köszöntöttek minket az Ibis hotelben is. Itt a svédasztalos reggeli volt a legjobb, és a helyi muffinoknak nincs párjuk.

Rengeteg élményben volt részem. Meglátogattuk többek között: Tower of London, Tower Bridge, BBC Earth Experience, Big Ben, Buckingham Palace, Madame Tussauds és London Eye.

/ 12




Nem tudok választani, melyik tetszett a legjobban, mindegyiknek megvolt a maga varázsa. Rengeteget mentünk minden nap, átlagosan 15.000 lépést tettünk, de egyáltalán nem éreztük magunkat fáradtnak. A tájékozódás is viszonylag könnyen ment, második naptól kezdve kívülről tudtuk, melyik metró merre megy, melyiknek mi a végállomása. Egyébként nem csak metrón utaztunk, hanem a fekete taxit és a piros londoni buszt is kipróbáltuk. Hatalmas szerencsémre pont a felső emeleten az első sorban volt hely, így megcsodálhattam felülről London várost, akárcsak a London Eye-ról.

Zille a BBC Earth Experience virtuális halraját vezényli


Az időjárás pedig fantasztikus volt! Kellemes hőmérséklet, nem is fáztunk, nem is sültünk meg a napon, és még az eső sem esett, kivéve egyik este, de akkor is max. 10 percen keresztül. Legalább elmondhatom magamról, hogy tartottam esernyőt a kezemben Londonban.

Pozitív tapasztalatom, hogy az ott élő, dolgozó emberek segítőkészek, udvariasak, és sokkal nyugodtabbak, mint itt Magyarországon.

Száz szónak is egy a vége, én nagyon-nagyon jól éreztem magam Londonban, és még életem során biztos, hogy vissza fogok térni ebbe az álomvárosba.


Zille nevében is hálásan köszönjük támogatóinknak, a Wizz Air Hungary Zrt., az IBIS Styles Budapest Airport és az IBIS London Earl's Court hotelek, továbbá a bpv Jádi Németh Ügyvédi Iroda vezetőinek, az XpatLoop tagjainak, Paplovagnak, a Jet Travel utazási irodának,valamint magántámogatóinknak, hogy Zille kívánságát teljesíteni tudtuk.





Patzauer Gábor
kívánság-koordinátor
London, 2023.05.02.

Archívum


Belépés