HANNA (13 éves, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY)


Hanna igazi nagy Exatlon rajongó, az összes részt végignézte, többször is. A versenyzők között pedig volt valaki, aki már rögtön az első pillanatban elnyerte a fiatal lány tetszését. Ő pedig Buzás Dorottya, Dóri.

Amikor szóba került, hogy a Csodalámpa teljesíti Hanna egy kívánságát, ő rögtön rá is vágta, hogy egy dedikált pólót szeretne Dóritól. De miért nem inkább egy személyes találkozót ...? 🤔

Titokban elindult a szervezkedés. Dóri éppen hazalátogatott egy rövid időre Magyarországra, Keszthelyre, Hanna és családja pedig autóba vágta magát Hódmezővásárhely mellett és meg sem álltak az alsópáhoki Kolping Hotelig.

Hanna úgy tudta, hogy orvosi vizsgálat miatt kell megtenni ezt a hosszú utat, de aztán annál nagyobb volt az öröme, amikor megpillantotta Dórit. Örömkönnyek, ölelések, mosolyok, kérdések, válaszok, történetek, emlékek, szelfik, ajándékok, megint szelfik, nevetések, telefonszámcsere, még egy pár szelfi...

Köszönjük Dórinak, hogy ilyen kedvesen, vidáman, szívmelengetően tette felejthetetlenné Hannának ezt a délutánt!

Mi pedig úgy gondoltuk, a hatalmas élmény és a hosszú utazás éppen elég fárasztó volt a kislánynak, így ajándékát kiegészítettük egy szállással, finom vacsorával és reggelivel a fantasztikus Kolping Hotelben.

Hanna, drukkolok Neked, hogy minél előbb meggyógyulj, és nyáron újra találkozhass Dórival és ott folytathassátok, ahol most abbahagytátok....!



Köszönjük a PannErgy Nyrt. és a Kolping Hotel Spa & Family Resort támogatását,
segítségükkel szerezhettünk nagy örömet Hannának!


Veress Ágota
kívánság-koordinátor
Alsópáhok, 2023. január 28.

Archívum


Belépés