ROZI AJÁNDÉK (14 éves, VESZPRÉM)


Rozi nagy álma volt, hogy egyszer megnézhesse az athéni Akropoliszt.

Rozi és anyukája erre az útra elhozta a profi fényképezőjét és a távcsövét is, hogy megörökítse az élményt. Az első meglepetés a repülőtéri váróban érte a családot. A hangosbemondóban egyszer csak megszólították Rozit és Virágot, hogy még az utazóközönség előtt felszállhatnak a repülőre, ahol a személyzet fogadta őket. Hatalmas élmény volt Rozi számára, hogy a pilótafülkébe is beülhetett, találkozott a pilótákkal, és az apróbb előkészületekben is részt vett. Még egy repülő makettet is kapott ajándékba, amit a teljes személyzeti csapat aláírt.

A délelőtti órákban megérkeztünk Athénba, ahol a szállást elfoglalását követően, egy hosszabb sétára indultunk. Egy hangulatos, autentikus görög vendéglőben megebédeltünk, és a késő délutáni órában a városnéző busszal elindultunk megnézni Athén nevezetességeit. Rozi nagyon élvezte, hogy az emeletes busz tetején ülhetett, és rálátott a városra.

Másnap az Akropoliszt jártuk körbe, ami több mint 20 épület együttese és ahonnan ráláthattunk a Dionüszosz színházra is. A Parlament előtt megnéztük az őrségváltást, ami szigorú koreográfia szerint zajlik. Délután körülnéztünk az athéni bazárban is.

Az utolsó napot a tengerparton töltöttük, ahol Rozi önfeledten lubickolt a festői környezetben.


Idézet Rozi köszönőleveléből, melyet a Csodalámpa Alapítványnak írt:
"Kedves Csodalámpa! Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget hogy elmehettem Görögországba! Már amikor a pilótafülkéből kijöttem, akkor azt mondtam "ha most haza kéne menni már akkor is megérte".
Örökre szóló élmény volt ez a 3 nap. Ezekről még nem tanultam, de majd később jobban fogom értékelni, ha tudom mi történt ott 2500 éve! Mégegyszer nagyon köszönöm a lehetőséget, valamint Áchim Boglárkának, hogy elkísért! ❤️"



A támogatást köszönjük az E.ON Hungária Zrt.-nek, a Wizz Air Hungary Ltd-nek és magánadományozóinknak, köztük
Lukéj Gabinak, Dr. Jenei Tibornénak és Hegyi Vilmosnak, hogy segítségükkel valóra válthattuk Rozi álmát.
Továbbá köszönjük a Marriott Hotel Budapest-nek, az ibis Styles Budapest Airport szállodának a szállásfoglaláshoz nyújtott szíves segítséget.



Áchim Boglárka
kívánság-koordinátor
Athén, 2022.08.29.

Archívum


Belépés