BENETT (7 éves, VÉSZTŐ)



Kisebb korában Beni már járt a Balatonnál, és nagyon élvezte, ezért a Csodalámpától is azt kívánta, hogy a családjával – szüleivel, valamint két testvérével, Olivérrel és Kevinnel – néhány napot legnagyobb tavunknál tölthessen. Hosszú, hatórás utat tettek meg otthonukból, a magyar–román határtól nem messze fekvő Vésztőről, de megérte.

Boldogan mesélték, hogy minden nap órákat fürödtek, csónakáztak, játszottak a vízben. A strandolások után pedig az egész családnak jólesett a pihenés a csendes balatonföldvári vendégházban. A rövid vakáció utolsó napján találkoztunk, másnap már indultak haza, ahol, amint azt megtudtuk Benitől, két tacskó kutyus várta haza őket, Szofi és Tappancs.

Kívánjuk, hogy a balatoni nyaralás emléke sokáig kísérje Benit és a szeretteit, és segítse őket a gyógyuláshoz vezető úton.


Köszönjük magántámogatóink, valamint a Bagyarik Apartmanok felajánlását, segítségükkel teljesíthettük a kisfiú kívánságát!


Lakatos Edina és Pradarics Tamás
kívánság-koordinátorok
Balatonföldvár, 2022.08.15.

Archívum


Belépés