Zalán (10 éves, Kunszentmiklós)



A 10 éves Zalán Kunszentmiklósról egy Nintendót kért a Csodalámpától. Édesanyjától megtudtuk, hogy életük gondtalanul, teljes egészségben telt, az elmúlt fél év viszont Zalán váratlan betegsége miatt nagyon nehéz volt az egész család számára. Bár időnk már nagyon kevés volt a szervezésre, de mindenképpen szerettük volna a kívánságot még Karácsony előtt teljesíteni, hogy ezzel is egy kicsit felvidítsuk és erőt adjunk neki a gyógyulásához.

December 20-án, amikor a budapesti Tűzoltó utcai Gyermekklinikára kellett jönniük kezelésre, a támogatók képviselőjével a kórteremben leptük meg Őt. Édesanyja nem mondta meg előre Zalánnak, hogy érkezünk, így igazi meglepetés volt számára a kívánságteljesítés.

Először kicsit megilletődött az ajándéktól és tőlünk is, de aztán hozzálátott a várva várt játék kicsomagolásának, és az öröm gyorsan feloldotta a hangulatot. Zalán mindent tudott a Nintendóról, így nem okozott gondot neki egyedül összeszerelni és beüzemelni a játékot, néhány perc elteltével már boldogan játszott az ágyán miközben még tartott a kezelés.

Zalán nem szeretett volna a fényképeken szerepelni, amit természetesen figyelembe vettünk, így a közös kép a támogatók képviselőjével és Zalán édesanyjával készült, aki nagyon meghatódott kisfia örömét látva.


A kívánság teljesítését egy nagyvállalat IT szervezetének dolgozói segítségével sikerült megvalósítanunk, amit ezúton is hálásan köszönünk!


Tihanyi Sándor
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019.12.20.

Archívum


Belépés