László (14 éves, Sándorfalva)

Nagy örömet szereztünk Sándorfalván, mert Karácsony előtt, pontosan Luca napján megérkezett Lacihoz a kért és nagyon várt ajándék.
A nagyfiú számára, mivel informatikai középiskolába jár, természetes volt, hogy egy nagy teljesítményű, stabil asztali számítógépet kért a Csodalámpa Alapítványtól. Laci rögtön neki is kezdett a doboz kicsomagolásának, a gép összeszerelésének, beállításának, és tökéletes hozzáértést mutatott nekünk.
Boldogan elmesélte, hogy mi mindent tervez a számítógéppel a közeljövőben, és a lista legelejére az iskolában tanult és tanulandó ismeretek elsajátítása került. Jó tanuló és arról is meggyőződtünk, hogy szorgalmas és tudatos is, és külön öröm volt számunkra, hogy ennek szervezésében a Csodalámpa Alapítvány, az átadásban pedig mi is segédkezhettünk.


Dr. Márkusné Dr. Nász Julianna és Kapás Ferenc
kívánság-koordinátorok
Sándorfalva, 2019. december 13.
kívánság-koordinátorok
Sándorfalva, 2019. december 13.
Korábbi bejegyzések
- Zalán (10 éves, Kunszentmiklós)
- Tirza (14 éves, Kőszeg)
- Mirella (11 éves, Vilmány)
- Milán (8 éves, Mosonmagyaróvár)
- Máté Marcell (4 éves, Hajdúszoboszló)
- László (14 éves, Sándorfalva)
- Judit Ildikó (6 éves, Kistarcsa)
- Imola Kiara (14 éves, Sály)
- Géza (18 éves, Szirák)
- Emese (15 éves, Tóalmás)
- Dzsenifer (12 éves, Járdánháza)