VIKTÓRIA (12, PÁSZTÓ)

A csodalámpás gyerekeknek nagyon sok akadályt kell leküzdeniük a gyógyulásuk felé vezető úton…Így van ez Vikivel is, akinek egy hirtelen jött szívműtét megváltoztatta az életét.

Korábban is sokat olvasott, kedvenc könyve a Vámpírnaplók, de szeret rajzolni és festeni, amióta megkapta az új szívét, elhatározta, hogy még gitározni is megtanul, ha teljesen felépül. A barátai, osztálytársai segítették őt akkor is, amikor nem tudott iskolába menni, s már alig várták, hogy újra találkozhassanak vele. Még egy darabig nem járhat iskolába, ezért is kért a Csodalámpától egy laptopot, ami segíti őt a felzárkózásban, persze csetelhet is az ismerőseivel, de még a kedvenc filmjeit is megnézheti rajta.


Igazi kulturális csemegének ígérkező irodalmi rendezvényre hívtuk Vikit a családjával a budapesti brit nagykövetség rezidenciájára, ahol találkozott Őexc. Iain Lindsay nagykövet úrral, Juhász Anna irodalmárral, Al Ghaoui Hesna televíziós újságíró, szerzővel, Hámori Gabriella színművésszel, Kanyó Dávid fuvolaművésszel, és még sok-sok céges és magán Csodalámpa-támogatóval. Kicsit meglepődött, amikor a Nagykövet úr nagyon barátságosan és persze magyarul üdvözölte.

/ 5




Viki számára az igazi meglepetés azért mégis csak az volt, amikor Bodó Teodórától, a Provident Pénzügyi Zrt. kommunikációs igazgatójától átvehette a várva várt laptopot, hozzá a kedvenc könyvének filmestett változatával, a Vámpírnaplók első 2 évadával. Egy kicsit mindenki meghatódott abban a néhány percben….Viki pedig biztos, hogy legszívesebben hazarohant volna megnézni a filmet, de mivel nagyon szereti az irodalmat, érdeklődéssel figyelte az utazásokról, a brit és a magyar kultúra kapcsolatáról, a kölcsönös megismerésről, és ezekben a versek szerepéről szóló zenés beszélgetést. A műsor végén közös fotók készültek a közreműködőkkel, a Nagykövet úrral, sokan körbevették, kérdezték, mielőbbi teljes gyógyulást kívántak neki.

Reméljük, hogy ez a nem mindennapi kívánságteljesítés örök élményként segíti Vikit abban, hogy mielőbb visszatérhessen a korábbi jól megszokott hétköznapokhoz. Kitartást és sok-sok erőt kívánunk neki mindannyian!

Köszönjük a Csodalámpa irodalmi est minden résztvevőjének, Juhász Anna irodalmárnak, Al Ghaoui Hesna televíziós újságíró, szerzőnek, Hámori Gabriella színművésznek, Kanyó Dávid fuvolaművésznek és a rendezvény támogatóinak, a Brit Nagykövetségnek, a Budapest Airportnak, a Danubius Hotelsnek, a Pepper House-nak, a Provident Pénzügyi Zrt-nek., valamint természetesen a vendéglátóknak, Őexc. Iain Lindsay nagykövet úrnak és feleségének Bridget asszonynak, hogy jótékony felajánlásukkal egy igazán sikeres rendezvény részesei lehettünk és közösen megvalósíthattuk Viki álmát.




Felkai Márta és Patzauer Éva
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2019. május 14.

Archívum


Belépés