Roberta Mónika (14 éves, Gyöngyös)


Nem mindennap találkozunk olyan nagylánnyal, aki rajong a Real Madridért és legnagyobb vágya, hogy a lánytestvérével végre X-BOX-csatát nyerjen. Roberta épp ilyen, szívesen tölti a szabad idejét a számítástechnikai játékok világában. Sajnos egy ideje kórházi kezelések miatt még iskolába sem mehet, s ráadásul a lakásuktól távol az egyik fővárosi gyermek-gyógyintézetben kellett jó néhány hetet eltöltenie.

Épp erre az időszakra esett a Fashion Street Superhero Mikulás rendezvény, amikor is a belvárosi divatutca épületeit különleges karácsonyi fénnyel világítják meg. A programot szervező cég minden évben egy csodalámpás gyermeket meghív, hogy vele közösen kapcsolják fel az ünnepi világítást. Mivel Roberta néhány órára már elmehetett sétálni a kórházon kívülre is, így megszerveztük, hogy ő lehessen az idei évben az, aki az ünnepi műsorban is szerepelhet.

Robertát dr. Balázs László, az Immobilia Zrt. vezérigazgatója köszöntötte és az érdeklődő közönség előtt a színpadon teljesítettük együtt a nagylány kívánságát. Átadtuk neki a PS4 gépet és két nagyon izgalmas játékot hozzá. Ezután közösen indítottuk el a káprázatos fényáradatot, mely az épületeken futott végig. A gyönyörűen megvilágított épületről egyszer csak egy puttonyos, nagyszakállú Télapó mászott le a gyerekek nagy örömére.

Roberta persze már nagylány, de azért egy Mikulás-csomagnak ő is nagyon örült. Ezután még meghallgattuk Harsányi Levente konferálásával a Fashion Street nagykövetét, Odettet, aki egy kisiskolásokból álló kórussal énekelt együtt néhány dalt. Még néhány fotót készítettünk az est sztárjaival, majd a gyorsan lehűlő levegő miatt elindultunk hazafelé. Illetve Roberta édesapjával és Ili főnővérrel még egy hosszú éjszakára a kórházba, hogy másnap már hazamehessen és végre kipróbálhassa a játékgépet.




Köszönjük a Fashion Street üzemeltetőjének, az Immobilia Zrt.-nek az ajándékot, mellyel valóra váltották Roberta álmát. Reméljük, hogy minél előbb jobban érzi magát és visszamehet tanulni az osztálytársaival közé.



Felkai Márta és Koczkáné Hovanyecz Ilona
Fashion Street Budapest, 2018. december 6.

Archívum


Belépés