Sándor (4 éves, Kerecsend)



Sanyika egy csacsogó, örökmozgó kisfiú. Legjobban az autók érdeklik. Nagyon sok autója van otthon, s mikor kezelésre jön a kórházba akkor is behozza játszani kedvenc autóit. Egyik alkalommal, amikor kezelésen volt, az Aladdin és a csodalámpa című mesét olvastam neki, míg édesanyja a doktor nénikkel beszélgetett.

A kisfiú nagy érdeklődéssel hallgatta a mesét, s nézegette a képeket a meséskönyvből. A mese végén megkérdeztem, hogy ha lenne egy kívánsága, ő mit kérne a Dzsinntől. És a válasz szinte azonnal megszületett:

"Egy autót szeretnék kérni, amibe a kistestvéremmel együtt ülhetek bele, és világít, zenél, és fekete színű"- mondta határozottan Sanyika

És a Dzsinn, mint már olyan sokszor, most is meghallotta ezt a kívánságot is, s el is vitte Sanyika kerecsendi otthonába az akkumulátoros autót. Nagy volt az öröm, amikor a hatalmas dobozból előkerült szép, fekete kétüléses, világítós, zenélős autó. A család apraja-nagyja együtt örült Sanyikával.

A kisfiú és testvére azonnal ki is próbálták a "csodaautót", ahogy Sanyika fogalmazott!


Köszönjük magántámogatóinknak, köztük a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola tanárainak, diákjainak és szüleiknek, hogy Sanyika kívánságát valóra válthattuk.


Tatárné Csonka Zsuzsanna
Adorján László
kívánság-koordinátorok
Kerecsend, 2018.11.10.

Belépés