Lili Noémi (15 éves, Miskolc)


Lili úgy tudta, hogy iskola előtt be kell szaladnia egy kontroll vérvételre, az édesanyjával szövetkeztem, így a kis füllentésünk stabil lábakon állt. Semmit sem sejtett. Korán meg is érkezett, mondtam neki, hogy üljön fel a vizsgálóasztalomra, mindjárt veszem a vért, csak kikészítem hozzá a kellékeket. Nem húztam sokáig az ajándék átadását, mert láttam rajta, hogy a vérvétel miatt kissé aggódik.

Gyorsan elővettem a szekrényemből az okostelefont, amit nagyon szeretetett volna. Hát nem kell mondanom, volt nagy meglepetés! Azonnal kibontotta, „kezelésbe vette”

Annyira hálás volt, és annyira boldog, hogy az leírhatatlan. Üzeni az adományozóknak, hogy azt kívánja: minden napjuk olyan csodás legyen, mint amilyen neki volt az adományozás napján.


Köszönjük a Mellow Mood Hotels támogatását!



Nagy Edina
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2018.10.03.

Archívum


Belépés