László (11 éves, Egerlövő)

A 11 éves egerlövői kisfiú, Lacika, nagy kedvelője és ismerője az állatoknak, ezért a Csodalámpától azt kérte, hogy meglátogathassa a budapesti állatkertet.

A megbeszélt napon 10 órakor találkoztunk Lacikával és a szüleivel. Először kedvenc állatát , Skippyt, a pingvin bébit fogadtuk örökbe, majd egy kedves plüss pingvinnek örülhetett a lelkes és vidám kisfiú. Ezután megkezdtük közös sétánkat a kertben, ahol Lacika boldogan futott egyik állatkifutótól a másikig. Legtöbbször ő adott tájékoztatást a látott állatokról, hiszen szabadidejében sokat foglalkozik ezzel a témával. A délelőtt a Barlang Étteremben elfogyasztott ebéddel fejeződött be, majd folytattuk utunkat a csodálatos napsütésben. A legnagyobb meglepetés ezután következett, Lacika az Ausztrál ösvényen megetette az emut és simogatta a kis kengurukat.

Csodálatos napot tölthettünk el együtt !

/ 5





Köszönjük a magántámogatóinknak, hogy a személyi jövedelemadójuk 1%-át a Csodalámpának ajánlották fel, így a segítségükkel teljesíthettük Lacika kívánságát!


Ugrai Erika
kívánság-koordinátor
Budapest, 2016. május 26.

Archívum


Belépés