Péter (13 éves, Szajol)

Péter szeret tévézni és még inkább számítógépezni. Mi lenne, ha ezt akár egyszerre, egy készüléken tudná tenni, amikor a kezelések között végre otthon van? Ezért egy Smart TV kért a Csodalámpától, melyre a K&H mozdulj! maraton-, félmaraton futóversenyen az alapítványt támogató résztvevőik gyűjtöttek össze. Ezután már nem is kellett sokáig várni, hiszen az egyik kezelés napján Péter édesapjával együtt Vogronics Krisztától (Pharma Phoenix) és Molnár Richárdtól (PWC) átvehette a régen áhított tévét. Ez a nap nem csak Petinek lett felejthetetlen, de mindazoknak a segítőknek is, akik a Csodalámpa irodájában körülvették a nagyfiút és láthatták az örömét.

/ 4



Köszönjük a „Csodabogarak” jótékony futóinak, Vogronics Kriszta vezetésével a Phoenix Pharma Zrt., Simon Kati szervezésében pedig a PWC csapatának, Gergely Editnek és munkatársainak, valamint a magántámogatóinknak, hogy közös összefogásukkal sikerült Péter álmát valóra váltani, ezzel nagy boldogságot és örömöt szerezni neki!


Bakonyi Joli és Felkai Márta
kívánságkoordinátorok
2015. július 9.

Archívum


Belépés