András (16 éves, Ajka)




András már nagyfiú és nem igazán hisz a varázslatokban. Bizony kicsit kétkedve fogadta, mikor elmeséltük neki, hogy a nagy "varázsló" valóra váltja álmait - csupán csak el kell árulnia, mi is az a csoda, aminek megvalósulásáról oly rég óta álmodik.
Kiderült, hogy egy XBOX 360 játékgépet szeretne, hisz a sok ágyban töltött idő is gyorsabban telik az izgalmas játékokkal.

A kamasz fiú még nehezen tud járni, így a mentők hozták fel kontrollra a Tűzoltó utcai Klinikára, ahol a "dzsinn" már várta a hatalmas dobozzal, a dobozban pedig a megvalósult álom lapult.
Mikor András megjelent a rendelőben, bizony elég rossz kedve volt, hiszen a kontroll minden alkalommal egy azonnali szurival kezdődik. Ma azonban másképp történt, ugyanis az aranyos nővérkék és doktor nénik megengedték, hogy először átadjam a dzsinn ajándékát és majd csak utána jöhet a csúnya szuri.

András csodálkozó szemekkel nézett rám, mikor meglátott a rendelőben és még jobban csodálkozott, mikor a drága aranykezű Böbe néni "szuri előkészítő" széke helyett egy másik székbe csalogattam és elővarázsoltam egy nagy dobozt, amelyben benne volt a megvalósult álom, az XBOX 360 játékgép.

A nagyfiú annyira meg volt lepve, hogy alig tudta kézbe venni az ajándékot, mikor pedig meglátta a dobozban megbújó gyári játéklemezeket is, akkor a köszönet mellé csupán annyit tudott mondani a meghatottságtól: hűha, még ez is?! Az ámulattól és az örömtől még alig tért magához és sajnos máris lejárt a haladék, át kellett ülnie Böbe nénihez, hogy mielőbb túl legyen a megúszhatatlan szurin. András a boldogságtól mosolygó szemekkel ült be a székbe és csillogó tekintete elárulta - alig várja, hogy túl legyen a vizsgálaton és ha hazaértek, azonnal hozzá kezdhessen a gép beüzemeléséhez és utána jöhet a játék!

Kívánunk mielőbbi teljes gyógyulást és nagyon sok izgalmas órát a játékok világában.


Köszönjük az S&T Consulting Hungary Kft. támogatását,

mely lehetővé tette András álmának megvalósítását!


Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015.február 18.

Archívum


Belépés