Bence (17 éves, Budapest)

Bencét már nagyon nehéz lett volna meglepni a kívánságteljesítésével anélkül, hogy bármit sejtett volna, de azért (remélhetőleg) sikerült néhány emlékezetes órát szerezni számára. Egy szép őszi napra kapott meghívást az Európa2000 Középiskolába egy rendhagyó iskolalátogatással egybekötött ajándékátadásra.

Amikor megérkeztünk, már várt bennünket néhány diák, akik végigkísértek az iskola érdekesebb részein, így megnézhettük a filmes stúdiót és mozitermet is, valamint néhány rövid filmet is láthattunk az iskola életéből. Emellett volt egy kedves meghívás az igazgató úrhoz, aki az irodáját ajánlotta fel az ajándék átadására. A diákok az idén is megrendezésre kerülő „Séta a beteg gyermekek álmáért” rendezvény keretében gyűjtöttek Bence ajándékára.


Amikor megkapta a régen várt Play Station 3 játékgépet néhány játékkal, már látszott rajta, hogy alig várja hogy otthon összeszerelhesse és indulhasson a játék. Előtte azonban még egy finom ebédre is hivatalos volt édesapjával, közben pedig egy kis beszélgetésre is volt idő a diákokkal.

Bence, kívánjuk hogy minél előbb gyógyulj meg és tölts szórakoztató órákat a gép előtt!


Köszönjük az Európa 2000 Turisztika – Vendéglátó, Film és Kommunikációs Középiskola, Szakképző Iskola diákjainak és munkatársainak, hogy segítettek valóraváltani Bence kívánságát!


Mocsonoky Andrea
kívánság koordinátor
Budapest, 2014.10.21.

Archívum


Belépés