Márkó (6 éves, Budapest)






Márkó még csak 5 éves volt, amikor azt kérte a Csodalámpától: szeretne a Tankcsapda együttessel találkozni. Így várnia kellett még egy évet, majd amikor már teljesíthető lett volna a kérése, az együttes koncertbeosztásai miatt nehezen tudtunk időpontot egyeztetni. Azután egyszer csak minden összejött…

A találkozót a Hungaroringen sikerült megszervezni, a 25 éves születésnapját ünneplő Tankcsapda első magyarországi fellépésén. A zenekar tagjai még délután, a koncert előtt fogadták Márkót, aki ajándékokat is kapott: Tankcsapda-naptárat, dedikált CD-ket, valamint egy gitárpengetőt. Márkó elmesélte, hogy Ő is gitározik, ráadásul több Tankcsapda-dalt is el tud játszani.

Még a próba és a koncert előtt Márkó felmehetett a színpadra, megnézhette, hogy hol énekel Lukács Laci, hol gitározik Sidlovics Gábor „Sidi” és hol dobol Fejes Tomi, így azt is közelről láthatta, ahogy a hangszereket behangolják. Ezután azt is megengedték a fiúk, hogy a zenekar próbáját végignézhesse.

A találkozó végén Márkónak az esti nagykoncertbe is sikerült bepillanthatnia, aki átélhette, milyen az, amikor a hatalmas nézőközönség együtt énekli a dalokat az együttessel.



Köszönjük Bakó Csaba menedzsernek és a Tankcsapda együttesnek, hogy teljesítették Márkó kívánságát,

aki bepillantást nyerhetett a színpad világában folyó munkálatokba is.

/ 4



dr. Kiss Tímea és Felkai Márta
kívánság-koordinátorok
Hungaroring, Mogyoród, 2014. május 18.

Archívum


Belépés