Csaba László (13 éves, Kehidakustány)

Csodalámpa segítségével kitárul a nagyvilág!

14 éves Csabika kívánságát kezelőorvosa, Elmont főorvosnő jelezte felénk. Ő és asszisztense, Magdi, szívén viselik a beteg gyerekek kérését,segítik munkánkat azzal,hogy jelzik felénk a kívánságkérésre jogosult gyermekeket.

Csabika egy laptopra vágyott, mivel betegsége tolószékhez köti. Számára a laptop hasznos időtöltés,megnézheti kedvenc filmjét, játékát és hallgathatja zenéit. Miután telefonon beszéltünk, attól fogva türelmetlenül várta,hogy kívánsága megvalósuljon. Szerencsére nem kellett sokat várnia, hamar teljesült a kérése.

Az ajándék átvételekor izgatottan vette birtokba a gépet. Pillanatok alatt megtanulta kezelni, kedvence a térképprogram. A játékba belefeledkezve rólunk már nem nagyon vett tudomást. Kicsit még beszélgettünk a szülőkkel, majd mikor elköszöntünk,ő már a Garfield filmet nézte az új laptopján.

/ 4






Önkéntesként szinte minden alkalommal azt tapasztalom, hogy az általunk megismert beteg kisgyermekek szülei derűsen tudnak mosolyogni. Talán,mert elfogadták,hogy a sors mit miért rájuk, vagy talán mert csak így lehet a gyermekek mellé állni. Nem tudom, de azt hiszem, tanulhatnánk tőlük!



Köszönjük a Karnyújtásra a Csoda címmel a KM5 Önvédelmi Iskola és a Kettlebelledzés Kft. által 2013 év végén megrendezett jótékonysági rendezvény szervezőinek, támogatóinak az általuk összegyűlt adományt, melyből teljesülhetett Csaba kívánsága.

Külön köszönjük a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek, hogy helyet adott a jótékonysági rendezvénynek!




Varga Andrea és Veress Ágota
kívánság-koordinátorok
Kehidakustány, 2014.02.22.

Archívum


Belépés