Róbert (17 éves, Gátér)



Robi egy nagyon kedves, csendes fiú, a kórházban találkoztam vele először, amikor szerettem volna megtudni, mi lenne az a kívánság, amire nagyon vágyik. Sok megpróbáltatáson ment keresztül születésétől kezdve, és komoly műtétek sorozata várt még rá. Nem volt könnyű elsőre kitalálni mit is szeretne a legjobban, hiszen ilyen lehetőséget eddig még nem kapott. Aztán túljutott az egyik nagy szívműtéten, és a kívánság is megszületett: egy jó minőségű laptop.

És elkezdődött a szervezés. Csoda vagy nem, de jelentkezett egy édesapa a két gyermekével, hogy ők szívesen teljesítenék ezt a kívánságot. Gyorsan meglett a computer. Az első tervezett átadáson azonban „inkább orvosaival kellett” találkoznia Robinak.

Az újabb időpontban már minden rendben volt, így a kis csapat több városból összeverődve sikeresen megjelent Robi szobájában, aki meg is lepődött először, hogy ennyien jöttünk. A rövid ismerkedés után teljesen feloldódott a hangulat, és óriási volt az öröm, amikor meglátta a készüléket. A „fiúk” egymás között gyorsan megbeszélték a fontos szakmai kérdéseket.

Érzelmekről nem beszéltünk, de érezhetően volt ott bőven, mindkét fél részéről. Felemelő, szép délelőtt volt.

A következő műtéten talán kicsit könnyebb lesz túljutni ennek a nagyon bátor, lélekben erős fiúnak, a laptop segít neki a kapcsolattartásban, a tanulásban és azt jelenti, hogy mások is gondolnak rá. Mielőbbi sikeres felépülést kívánunk!




Az adományozó Juhász család szerényen csak ennyit mondott: Örülünk, hogy segíthettünk!

A Csodalámpa nevében is nagyon köszönjük!





Benkóczy Márta
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013. március 23.

Archívum


Belépés