Tamás (13 éves, Gyál)



Adni jó!



„Egyszer Dr.Szabó Éva tartott egy blokkot, melyben a Csodalámpáról volt szó! Kívánságokról és azok teljesítéséről egy kisfilmet játszott le. Ekkor arra gondoltam, hogy adni jó, és ezt az érzést szeretném én is megtapasztalni a csapatommal. A szakmai nap végén elmondtam a munkatársaimnak, hogy mit szólnának hozzá, ha együtt kívánságot teljesítenénk.

Hamarosan megtudtuk, egy nagyfiú laptop- kívánságát teljesíthetjük! Az alapítvány leszervezte a találkozót és egy szombat reggelen három munkatársammal ellátogattunk Tamáshoz, hogy a kívánsága valóra váljon. Rendkívüli várakozás és izgatottság volt bennünk, és zsebkendővel is készültünk a találkozóra!

Mikor megérkeztünk, nagyon kedves szülőkkel találkoztunk. Majd bementünk a házba, ahol Tamás annak ellenére, hogy „titokban volt tartva” az érkezésünk, már sejtette, hogy valami jó dolog fog vele történni. Rövid bemutatkozás után átadtuk a laptopot, amit Tamás azonnal birtokba is vett! Vittünk még pár apróságot, köztük egy OM magazint, rókát, két db könyvet és 1 karton Kaqun vizet.

Majd kiderült, hogy Tomi már kigyógyulóban van a betegségből, terápiára már nem kell járnia. Így a zsepiket megspóroltuk, és jó hangulatú kis beszélgetés kerekedett a találkozón!!”



Lipkovich István beszámolója nyomán
Gyál, 2013.02.02.






Köszönjük a Fundamenta SZEB munkatársainak ismételt támogatását!!




Archívum


Belépés