Levente (5 éves, Zalagyömörő)



Az ötéves Levente nagyon szereti a régi autókat - néha vezetni is szokta nagypapája egyik kocsiját -, ezért az ő kívánsága az volt, hogy elmehessen egy veteránautó találkozóra.

Szerencsére október közepén épp egy ilyen nagyszabású rendezvényre került sor Budapesten a Syma Csarnokban, így sok telefonálás és egyeztetés után Levente álma valóra válhatott.

A kisfiú Zalagyömörőről a Szabadics család segítségével, anyukájával és nagymamájával érkezett meg Budapestre. Gyorsan elfoglalták a szobájukat, az Art’Otel ötödik emeletén, aztán egy kicsit gyönyörködtek a kilátásban, hiszen az ablakokból látni lehetett a Dunát a hajókkal és motorcsónakokkal, a Parlamentet, a pesti oldalt, a villamosokat, ami mind újdonság volt a kisfiúnak.

Az Oldtimer Show-ra taxival mentünk, ami szintén nagy élmény volt Levinek. A kiállításon aztán azt se tudta, hogy merre induljon a sok látnivaló között. Volt ott minden, amit egy ilyen érdeklődésű kisfiú kívánhat: „ősöreg” automobilok, oldtimer és youngtimer autók, réges-régi motorok, biciklik, mentőautó, faros Ikarus busz, I. és II. világháborús harci járművek, tankok és katonai felszerelések.

Mire megnéztük a több száz érdekes járművet Levi egy kicsit el is fáradt, így aztán visszamentünk a szállodába, ahol este a séf egy finom vacsorával és meglepetés tortával várta kívánságtulajdonosunkat az élményteli nap lezárásaként.




Köszönjük, hogy az Old Timer Show belépőjegyekkel támogatta a kívánságot!







Köszönjük, hogy az Art’Otel vendégül látta a családot!







Köszönjük a Szabadics családnak a szállításban nyújtott segítséget!




/ 3






Veress Ágota
kívánság-koordinátor
Budapest, 2012.október 20.

Archívum


Belépés