Levente (8 éves, Kecskemét)



Nagy örömünkre a kecskeméti csapat támogatásával adhattuk át Leventének a Csodalámpa Alapítványtól kért háromkerekű triciklit!

Az ajándékozásra az irodánkban kerülhetett sor. Addig is, amíg szerveztük az átadást, az a gondolat erősödött bennünk, hogy: „Adni jó!”Adni kell!” Adni öröm!”

Megérkezésük után a kisfiú a testvérével együtt felszabadultan, boldogan térképezte fel az irodát. A csigalépcső, ami az oktatóterembe vezet, titkos "járatként" tűnt fel. Kézen fogva indultunk lefelé a lépcsőn. Az oktatóterembe érve már a képzelt iskolateremben voltunk, nyílt órán, ahol a szülők is részt vettek. A gyerekek rögtön rajzolni kezdtek a táblára. Mindent le akartak rajzolni. Az ajándékozás okozta örömöt, az ajándékot, az érzéseiket, a hálát, mindent. Hirtelen vita is támadt, mert a testvéreknek nem volt elég "nagy " a tábla.

Látva a Levente örömét, ahogy észrevette a régen áhított biciklit, megfogalmazódott bennünk az érzés: hogy minden olyan cselekedet, amely megérinti a szívünket, végigkísér életünk folyamán. Egy másik támogató cégnek köszönhetően testvére Balázs is átvehette irodánkban az általa kért másik biciklit, így a testvérek együtt kerekezhetnek a jövőben Kecskemét utcáin.

Kívánjuk Leventének, hogy nagyon sok boldog órát töltsön az új kerékpárjával!




Köszönjük a kecskeméti Fundamenta – SZEB csapatának, hogy támogatásukkal hozzájárultak

Levente kívánságának teljesítéséhez, és az átadások megszervezéséhez.







Rádiné Tóth Rita
a Fundamenta-SZEB nevében
Kecskemét, 2012.09.20.

Archívum


Belépés