Dániel (5 éves, Győr)



Dani egy életvidám, eleven, imádnivaló kisfiú, akinek a jelenlegi állapota, már sokkal jobb, mint az elmúlt időben volt. Nyoma sincs a kívánságnak alapot adó állapotnak. Igazi kisfiú, aki az ajándék érkezésekor, mit sem sejtve mutatta egyik kedvenc játékát. Kedve nagyon is jó volt, ekkor mondta meg, hogy épp tegnap volt a születésnapja…

Barátságát úgy nyilvánította ki, hogy nemes egyszerűséggel helyet foglalt az ölemben, és úgy beszélgettünk, és együtt találgattuk a doboz rejtett tartalmát. A jövetelem célját persze nem nagyon lehetett titkolni, hiszen egy számára hatalmas doboz foglalt helyet a szobájában. Egészen addig tartott ez, amíg ki nem derült, hogy a „látogatóba érkezett” doboz rejt valami új, érdekes dolgot.

A hőn áhított, s várva várt LCD TV-t!

Az ajándék felismerése nagy örömöt okozott, így a további események aktív résztvevője lett Dani. Együtt csomagoltuk ki, hogy mihamarabb meg tudja nézni, kedvenc meséjét. Az üzembe helyezés után, türelmét alig leplezve, várta, hogy lássa, milyen is az új lakótársa, akivel ezentúl megosztja birodalmát. Elérkezett a pillanat, amikor már „életre kelt” az új társ, és amint a csatornákat váltogattuk, máris sorolta, hogy a pillanatnyilag látott adás, éppen hányas csatorna. Nem okozott gondot felismerni a számokat, 1, 2, 3… egészen 38-ig. Ott meglett a keresett rajzfilm csatorna, ahol „ott ragadtunk”.

Illetve csak ő, mert amint idáig értünk, lassan búcsúzkodtunk, hogy kiélvezhesse a saját tulajdonát. Búcsúképp, egy férfias kézfogás, egy alig hallható, ám annál meghatottabb köszönöm kíséretében ajándékot kaptam. Egy gyönyörű piros lufit, ami a szobát díszítő társaitól, hozzám került.

Ez a köszönöm, és a lufi Danitól, nem csak nekem, hanem mindenkinek szól, aki segített egy kisfiú álmát, kívánságát megvalósítani.

Danika: Köszönöm.

Nem csak a lufit, hanem azt a nagyon jó érzést, hogy ismét egy sikeres kívánságteljesítésben volt részem, és kívánom, leld örömödet ajándékodban…




Köszönjük a Baán Faipari Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. ismételt támogatását!





Nyilas József
kívánság-koordinátor
Győr, 2012.09.19.

Archívum


Belépés