Balázs (8 éves, Szécsény)


Egy újabb kívánság teljesült.

Balázs a csodalámpától egy távirányítós repülőgépet kért.
Amint megláttuk a kívánságok között, úgy döntöttünk, teljesítjük azt. Mint a korábban, most is kis csapatunkat hívtuk segítségül, az ajándék anyagi részének a megvalósításában. Rövid keresgélés után rá is leltem az interneten, és megrendeltük neki az játékot. Melindával, az édesanyával egyeztettük az átadás napját, és november 20-án, a délelőtti órákban a feleségemmel, Ildikóval megérkeztünk hozzájuk.

Ekkor Balázs, még nem is sejtette, hogy a kívánsága teljesülni fog. A bemutatkozás után, mikor megtudta, hogy teljesül az álma, nagyon megörült neki, és boldogan fogta a kezébe a távirányítós repülőt. Mivel az édesapa éppen dolgozott, így én szereltem össze neki azt, és megbeszéltük, hogy egy ismerősük, aki már kezelt ilyen típusú játékot, segíteni fog neki abban, hogy megtanulja a kezelését és irányítását.

Még egy pár napnak el kell telnie ahhoz, hogy használatba vehesse az ajándékot, de addig is nagy örömmel nézegette azt.

A feleségemmel közösen mi is együtt örültünk az ő örömének, hiszen látszott rajta, hogy a nehéz műtét ellenére, mekkora boldogságot vittünk az életébe.

Megbeszéltük, hogy amint egyedül is képes lesz irányítani a repülőt, küld róla képeket nekünk. Rövid beszélgetés után gyógyulást kívántunk neki, és elköszöntünk tőlük.




Köszönjük magántámogatóink felajánlását!




/ 2






Bodacz Zsolt és felesége Ildikó
kívánság-koordinátorok
Szécsény, 2011. november 20.

Archívum


Belépés