Ádám (16 éves, Kisunyom)

Ádám régóta szeretett volna egy X-Box 360-at.

Sajnos sok időt tölt a kórházban, mindenképen szerettük volna, hogy a kívánságát valahol a kórházon kívül teljesítsük.
Úgy gondoltuk, az I. CSODALÁMPA JÓTÉKONYSÁGI HÉTVÉGE pont a megfelelő alkalom lesz erre.

A szervezők jóvoltából nem csak Ádám volt hivatalos a rendezvényre, hanem jó néhány csodalámpás gyerek is, akiknek a kívánsága már korábban teljesült.

Október 3-án a zsirai Sonnengolf pályán találkoztunk a gyerekekkel és szüleikkel, testvéreikkel. Nagy örömünkre sokan eljöttek, köztük Ádám is, mit sem sejtve…
Rajtunk kívül húsznál is több lelkes golfozó is dacolt az erős széllel, ami nyilván nem könnyítette meg az apró labdával történő „célzást” a több száz méteres pályaszakaszokon.

A hűvös, szeles idő mit sem számított, a gyerekek golfautóval körbementek a pályán, és profik irányításával mindenki kipróbálhatta a golfozást is.
Galagonya, az aranyos bohóclány alig győzte a lufi figurákat gyártani, finomságok is voltak bőven...
A golfverseny befejezéséig hátralévő időben élőzene is szólt, és bár a kissé átfagyott golfozók nem, de Galagonya és a gyerekek vígan táncra perdültek.

/ 5



Az eredményhirdetés előtt gyorsan betereltünk a résztvevőket, elsősorban Ádámot és szüleit a jó meleg klubházba.
Nem húztuk soká az időt, pár perces beszélgetést követően előkerült a jókora doboz a hozzá való programokkal, és Ádám széles mosollyal nyugtázta, hogy X-Box tulajdonos lett.

Ádám azért valamit mégis sejthetett, mert nem csak szóban, hanem egy pompás ceruzarajzzal és pár kedves sorral is megköszönte a Sonenngolf csapatnak a vendéglátást.

Azért látszott, hogy Ádám meglehetősen fáradt a legutóbbi kezelések utóhatásaként, de ő sem akart lemaradni semmiről, így golfautóba ült és bejárta a pályát.

Azután kezelőorvosa "nyomatékos helyeslése" közepette Ádám autóba ült és családostól hazarepítettük Kisunyomba, hogy pihenhessen a másnapi kórházlátogatás előtt és hogy mielőbb kipróbálhassa az ajándékot.

Gyors gyógyulást kívánunk neked és jó szórakozást az x-Box-hoz.


Huszárné Török Katalin
kívánság koordinátor
Zsira, 2010. október 3.

A kívánságteljesítéshez és az egész napos rendezvényhez nyújtott támogatást Ádám nevében is köszönjük a szombathelyi Media Markt áruháznak, a Szentesi Autó Kft-nek és a Sonnengolf Club tulajdonosainak, munkatársainak, és nem utolsósorban a Csodalámpát támogató versenyzőknek.

Archívum


Belépés