Patrícia (8 éves, Tiszavasvári)


Patrícia ezen a szombaton nagyon korán kelt, mert Tiszavasváriból egy igen hosszú útra indult a családjával Budapestre, a Csodalámpa margitszigeti rendezvényére.

Az utolsó pillanatig nem volt biztos, sikerül-e ezen a napon teljesíteni a kérést, találkozhat-e kedvencével, LL Juniorral. A művésznek ugyanis nagyon sűrű programja volt már a nyár kezdetétől, általában napi három meghívásnak is eleget kellett tennie.

Így nem maradt más, mint reménykedni, de addig is a délelőtti kavalkádban Patrícia igen jól érezte magát, hiszen a bohócok lufikat hajtogattak, bringós versenyen lehetett részt venni, volt arcfestés, kézműves foglalkozás és zenés műsor. Így azután hamar eljött a délután és mivel LL Junior egy nagyon kedves ember - aki már többször találkozott a mi kis csodalámpás gyerekeinkkel - most sem hagyott cserben minket, külön Patrícia kedvéért érkezett meg a rendezvényünkre.

És eljött a nagy találkozás… Bár az elején bátortalanul indult a színpadi szereplés, de nem sokkal később már Patrícia együtt énekelt a celebbel. Arra is volt idő, hogy hosszasan beszélgessenek egymással, kiderült LL Juniornak sok ismerőse van Tiszavasváriban, s megígérte, ha arra turnézik, találkozhatnak a koncertjén.

Patrícia bár nagyon fáradtan, de igazán boldogan indult haza édesanyjával és a kedvenc énekesével készült sok-sok közös képpel.




Felkai Márta
kívánság-koordinátor
Budapest, 2009. 09.19.

Archívum


Belépés