Márk (4 éves, Miskolc)

Egyszerre két kívánságot teljesíthettünk ezen a téli délutánon.

Márk és Gergő egy lakásotthonban vannak hat kis társukkal.

A két kis gyerkőcnek, akiknek eddigi felcseperedését követtük, mivel nagyon sok időt töltöttek a kórházi osztályainkon, nagy- nagy örömmel, várakozással és könnyes szemmel vittük átadni az Ő saját kis „otthonukba” a kívánságaikat.

Márkó egy elektromos kismotort kért, mert azt tudja úgy irányítani, hogy a kis gyenge lábacskáját nem kell használni. Márk kívánságát a 2008 decemberében Miskolcon megszervezett jótékonysági koncert bevételéből sikerült teljesíteni.

Gergőnek egy pedállal hajtható quad volt a kérése.

Sikerült megvennünk ezeket a járműveket, nagyon hamar, csak az volt a nehézség, hogy melyiket, mert nagy volt a választék!! De SIKERÜLT!!

Mikor megérkeztünk a két nagy dobozzal, nem tudták a gyerekek, vajon mit is rejtenek ezek a dobozok! Amikor kikerült a tartalmuk a csodálkozó szemek és a várakozó tekintetek nagyon meghatottak bennünket, és arra ösztönöztek, hogy mihamarabb szereljük össze! A gyerekek segítségével ragasztgattuk fel a matricákat.


Sajnos a rossz idő miatt kint még nem lehetett kipróbálni, de nagyon hosszú folyosó van a lakásotthonban, és a nevelők féltő, védelmező tekintete mellett elindult a „menet” ! Ki lehetett próbálni!
Bála bácsi, aki apukájuk helyett apukájuk, mondta, hogy csak tavaszodjon ki, lehet majd kint futni mellettük!


A többi kis lakótárs irigykedve nézte a két „kicsit”, hogy mit kaptak, de akkora a szeretet ebben a kis közösségben, hogy Márk és Gergő megengedték, hogy a többiek is kipróbálhatják az Ő várva várt ajándékaikat!!

Reméljük, még sokáig tudjátok egészségben használni ezeket a „járműveket”!!



Kónyáné Tímea és Ambrus Judit
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2009.02.09.

Archívum


Belépés