Johanna Dóra (9 éves, Takácsi)

Johanna azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy szeretne egy trombitát (!) kapni.
Kiderült, hogy immár egy éve szorgalmasan tanul Norbi bácsitól zenélni.

Mi sem volt természetesebb, mint valóra váltani ezt az igen érdekes kérést. Miután megtudtuk, pontosan milyen trombitát is szeretne Johanna, szerencsénkre néhány segítő kézre is találtunk a szervezésben, az Amerikai Iskola tanulói szerették volna Johannát meglepni ezzel a klassz hangszerrel.

Nem is akárhogyan. Június 2-án évzáró ünnepségük keretében kis koncertet adtak Johanna tiszteletére.

Ő a megilletődéstől először szólni sem tudott. Hát még akkor, amikor egy malomkeréknyi virágcsokrot is kapott a hangszerhez.

/ 4



Csendesen megköszönte és leült. Ahogy véget ért az ünnepség, izgatottan kicsomagolta, kézbe vette és örömünkre "trombitára zendített". Nagyon jól játszott.

Mikor megkérdeztük, hogy jövőre ellátogat-e ismét velünk az Amerikai Iskolába, hogy zenéljen egy kicsit, rögtön bólintott.

Reméljük, hogy 2009-ben valóban sikerül a találkozó!

Köszönjük a Budapest Amerikai Nemzetközi Iskola hallgatóinak, tanárainak hogy ismét varázsoltak velünk, nekünk.

Patzauer Éva
kívánságkoordinátor
Budapest, 2008.06.02.

Archívum


Belépés