Tamás (8 éves, Somogyegres)

Tamás utolsó tervezett kemoterápiás kezelésére érkezett. Kicsit aggódott is, hogy vajon azért még teljesülhet-e a kívánsága, a Motorola V3 mobiltelefon.

Éppen egy vizsgálatról érkezett vissza az osztályra, amikor behívtuk a vizsgálóba, ahol két számára ismeretlen ember várta. Tomi gyanakodva szemlélődött, hogy kik lehetnek a számára idegen emberek, de a csomagokat meglátva rögtön kitalálta, hogy itt valami meglepetés készül.

Az egyik vendég Jung László volt, a T-mobil pécsi régióigazgatója és a vele érkező fotóriporter volt a másik úr.
Jung úr adta át a vágyott telefont. Tomi a mobilt meglátva szinte nem látott, nem hallott örömében.

Azt mondogatta, hogy apának is éppen ilyen van és pont ezt szerette volna. Aztán, hogy ez milyen szuper és mennyire örül. Habár ezt mondania sem kellett, hiszen csak úgy ragyogott az örömtől.

Jung László végtelen türelemmel, mosolyogva tanítgatta az ugrándozó kisfiút a telefon használatára. Közben Tamás folyton pózolt a fotósnak, mert az is nagyon tetszett neki. Ezt a képek is jól tükrözik...

A kisfiúnak ez a nap csupa boldogság volt, hiszen túl volt az utolsó kezelésen és a kívánsága is teljesült.


Köszönjük Jung Lászlónak, hogy személyesen adta át ajándékát, teljesítve ezzel Tomi kívánságát.





Bezdánné Végh Tünde
kívánság-koordinátor



/ 10



Archívum


Belépés