Szabina (10 éves, Lébény)

Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy Karácsony elmúltával a csodák ideje is leáldozott. Szabina most már tudja, hogy az álmok januárban is teljesülhetnek, nem kell ahhoz decemberig várni. A tíz éves lébényi kislányt már az első találkozásunkkor a szívembe zártam. A mosolygós, bájos leányzó még novemberben kért mobiltelefont a Csodalámpától. Kinyithatót, kamerásat, olyat, mint a nagyoké -csak rózsaszínben. Nem is volt ez olyan egyszerű kérés, mint elsőre gondolnánk.

Járni kezdtem az üzleteket, ahol szebbnél szebb telefonokat tettek elém, csakhogy rózsaszínű egy sem volt. Egy nap aztán a győri Saturn Áruházba vezetett az utam, gondoltam teszek egy próbát ott is. Az eladó kérésemet hallva bólintott, majd egy pulthoz vezetett, ahol rátaláltam a keresett készülékre. Amikor az üzletvezetőnek elmeséltem, hogy miért is ilyen fontos számomra a szín, kis türelmet kért, majd közölte: szívesen támogatnák Szabina kérését.

Az örömömnél, hogy sikerrel jártam, már csak a kislány öröme volt nagyobb, amikor január közepén meglátogattam falusi kis házában. Újdonsült "barátném" már nagyon várt, hiszen a karácsonyi angyalok sem hozták meg szíve legnagyobb vágyát: a mobilt. Most viszont teljesült az álom, a rózsaszín csoda. Pillanatok alatt előkerült a dobozból minden tartozék, majd a gyors összeszerelést követően már együtt gyönyörködtünk a sokszínű kijelzőben. Természetesen elcsattant az első fotó is, kipróbáltunk pár játékot és persze felhívtam, hogy lássa: az álom valós, a telefon pedig valóban működik, mint a nagyoké.

A Pannon GSM egyik győri üzletének jóvoltából számos apró ajándék is került a kislánynak szánt csomagba. Többek között egy szintén rózsaszín nyakba akasztható mobiltelefon tok is.

Remélem Szabina sok örömét leli majd a készülékben, és ezentúl a barátok és ismerősök állandó hívása, érdeklődő sms-ek csippanása töri majd meg a lébényi falu csendjét. A picur lánynak most már csak jó egészséget kívánhatok!



Erdős Réka
Kívánságkoordinátor
Győr, 2008-01-13


A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Szabina nevében is köszönjük!

Archívum


Belépés