Heléna (11 éves, Balmazújváros)

Helena iskolából érkezett haza, nagy meglepetésére otthon már várta a gyögyörű, új, piros kerékpár. Először szólni sem tudott az örömtől, aztán boldogan, kacagva, kishúga kíséretében kitolta a kerékpárt az utcára, hogy azonnal kipróbálja. Először kicsit bizonytalanul ment a biciklizés, meg kellett ismerni a váltó működését, be kellett állítani az ülés magasságát, de Helena egy-kettőre belejött. Aztán Pálma a kisebb testvér is felülhetett egy körre. Helena közben elmesélte, hogy ezután új kerékpárjával fog járni a nagymamához is, aki a szomszéd faluban lakik.
Kívánunk Helenának: balesetmentes közlekedést és sok örömet.

Kőszegi Judit
régióvezető
2006.09.07.



Archívum


Belépés