Koppány Kende (17 éves, Budapest)


Hétfő hajnali négy órakor álmosan, de izgatottan mutatkoztunk be egymásnak Koppánnyal és édesanyjával. A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren volt találkánk, hiszen a 17 éves Koppány álma egy párizsi utazás volt. A Wizz Air légitársaság kedves fogadtatásban részesített bennünket, zökkenőmentesen repültünk, és reggel kilenc óra után már a párizsi hotel recepcióján ültünk, és az előttünk álló napok programját beszéltük át. Nem sokkal később útnak indultunk, és egy városnéző busszal bejártuk a belvárost, majd felgyalogoltunk a Notre Dame-hoz, amit kívülről és belülről is megcsodáltunk. A lenyugvó nap a színes üvegeken keresztül mesés fénypászmákat vetített a több száz éves falakra. Estére kellőképpen elfáradtunk, és egy kellemes pizzával zártuk a napot egy olasz étteremben.
Másnap megnéztük a Diadalívet, majd az Eiffel-tornyot csodáltuk a napsütésben. A Sacre Coeur bazilika varázsa után felvettük a Montmartre hangulatát, majd visszautaztunk a Champs-Élysées-re, ahol ízletes burgereket kóstoltunk egy Koppány által javasolt, itthon nem ismert amerikai gyorsétteremben. Csak ezután érkeztünk meg újra az Eiffel-toronyhoz, amelyet már kivilágítva fotózhattunk, majd pedig liftbe szálltunk, ami 280 méteres magasságba katapultált minket, hogy az emblematikus épület tetőteraszáról élvezhessük a fényárban úszó Párizst.
Koppányt határozott, büszke fiatalnak ismertem meg. Mindene a foci, a Fradi, a Barcelona és a magyar válogatott a kedvenc csapatai, miközben igazolt játékos az U19-es korosztályban, és a célja, hogy egy nap a nagyok között szerepelhessen. A sport mellett a tanulást sem hanyagolja el, idén önszorgalomból jelentkezett az OKTV-re, ahol magas helyezést tűzött ki maga elé.
A szerdai napon a versailles-i kastélyt és annak festői szépségű kertjét néztük meg, csütörtökön pedig Koppány másik nagy várakozása is teljesült, amikor beléptünk a Louvre-ba, és a művészet ölén ringatózva, Leonardo Da Vincivel, Jacques-Louis Daviddel, Eugéne Delacroix-val és a többi halhatatlan ikonnal töltöttük az időnket.
A négy élménygazdag nap után péntek reggel nehéz szívvel utaztunk haza. Az együtt töltött idő emlékezetes volt, Párizs pedig inspirálóan gyönyörű.
/ 7
a Colgate-Palmolive Kft.-nek, valamint magántámogatóinknak, hogy megvalósíthattuk Koppány álmát.


Pradarics Tamás
kívánság-koordinátor
Párizs, 2025.10.27-31.
kívánság-koordinátor
Párizs, 2025.10.27-31.
Korábbi bejegyzések
- Koppány Kende (17 éves, Budapest)
- Gergő (18 éves Nagykanizsa)
- DÁVID (9 éves, Kiskunfélegyháza)
- Zoé (3 éves, Békéscsaba)
- Tifani Mirella (7 éves, Heves)
- Melissza (14 éves, Szarvas)
- István Lajos (5 éves, Nyírábrány)
- Dominik (4 éves, Rétközberencs)
- Dimitri (4 éves, Ózd)
- Vivien (14 éves, Budapest)
- Virág (8 éves, Sávoly)
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2025
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004