Klára (15 éves, Helvécia)


Klára a nevét Assisi Szent Kláráról kapta, ezért is szeretett volna egyszer eljutni a zarándokhelyre.

A hajnali órákban találkoztunk a budapesti reptéren, hogy Rómába repüljünk a WizzAir Alapítvány jóvoltából. Klára ugyan repült már, de régebben, így izgatottan várta a felszállást. A korai indulás ellenére az úton végig nézelődött és határtalan volt az öröme, amikor leszállás után a pilótafülkébe is bemehetett, helyet foglalhatott az első tiszt ülésében.

Rómában egy napot töltöttünk a Vatikán közelében, hogy legyen időnk megnézni a Szent Péter Bazilikát, de eljutottunk a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyházba is.

Második napunkon izgatottan vettük az irányt autóval Assisi felé. Itt elbűvölő szállásunk volt az óváros egy keskeny utcácskájában, innen indultunk harmadnap reggel az Assisi Szent Ferenc-Bazilikába. Sikeresen megküzdve a hőséggel és az emelkedőkkel, mindent megnéztünk, amit Klára szeretett volna. Aznap este még ellátogattunk pár templomba, gyönyörködtünk a városban.

Kipihenve, utolsó napunkat az Assisi melletti San Damiano meglátogatásának szenteltük. Ebben a kolostorban élt egykor Klára névadó szentje. Ennek a helynek szellemisége, egyszerűsége ragadta meg legjobban Klárát. Szép lezárása volt ez az utunknak!




Köszönjük támogatóinknak: a Wizz Air Hungary Ltd.-nek, a Penny Market Kft.-nek, a Warm Up Járműkereskedelmi Kft-nek, valamint magántámogatónknak, Zsuzsannának, hogy megvalósíthattuk Klára álmát.



Kis Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Róma, 2025.07.03

Archívum


Belépés