Virág (13 éves, Környe)

Virág igazi művészlélek, a művészet több ága iránt is érdeklődik.
8 éven át balettozott, majd ezt a szenvedélyt felváltotta a színjátszás. 1 éve színitanodába jár és emellett alapfokú művészeti iskolába, ahol komoly szinten foglalkozik a zenével is. Kiskora óta szeret rajzolni, az egyvonalas rajz az egyik kedvence. Nagyon sok rajzpályázaton vett már részt és a jövőben is szeretne minél többször pályázni.
A Csodalámpától épp ezért egy iPad volt a kívánsága, amire érintőceruzával elkészítheti a digitális rajzait.
Anyukája titokban tartotta Virág előtt, hogy mikor kapja meg a kívánságát, így igazi meglepetés volt számára Budapestre utazásuk valódi célja, és annyira meghatódott, hogy örömkönnyeket hullatott, amikor átvehette az iPadjét.




Köszönjük a Groupama Biztosító ZRt. támogatását, segítségükkel teljesíthettük Virág kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.10.19.

Archívum


Belépés