Tibor Krisztián (6 éves, Jánoshida)


A 6 éves Tibike már az udvaron várta, hogy megérkezzek. Eleinte félénk volt, de adtam neki egy pacsit és akkor elmosolyodott, majd feloldódott. A vágyott játszótér megérkezésemkor már az udvaron állt összeszerelve és Tibike örömmel mutatta nekem, hogy milyen ügyesen mászik fel rá! Az édesanya elmondásából úgy tűnt számomra, hogy a játszótér szakszerű összeszerelése alatt is igen nagy volt Tibike öröme és izgatottsága! Nekem is nagyon jó érzés volt látnom Tibike örömét, akit három testvére féltőn óvott az összekacagások közepette is.

A család nagyon hálás a Csodalámpa Alapítványnak és a támogatónak is, hogy ebben az örömben lehet részük a kívánságteljesítés révén, amely önerőből a család számára anyagilag elérhetetlen lett volna, ottlétem alatt többször meg is köszönték. Én is hálás vagyok, hogy láthattam Tibike és a család örömét!


Köszönjük magántámogatóinknak, köztük a budapesti Eötvös József Gimnázium diákjainak, szüleiknek és tanáraiknak,
a támogatást, akiknek összefogásával Tibor álma is valóra válhatott!


Pap Ferenc
kívánság-koordinátor
Jánoshida, 2021.09.27.

Archívum


Belépés