Mátyás (12 éves, Mór)
Igazi ünnepi hétvége köszöntött Matyira szombaton. A mit sem sejtő nagyfiú azzal ébredt, milyen jó, hogy 3 napot pihenhet, játszhat a hosszú hétvégén. A Csodalámpa dzsinnje úgy gondolta, nem is lehetne ennél jobb alkalom, hogy meglepje őt az ajándékkal, amire annyira vágyott.
Amikor megérkeztünk, kíváncsian nézte, kik vagyunk, miért jöttünk hozzájuk. Majd meglátta a csodalámpás szatyrot a színes csomaggal. Rögtön sejtette, mi is lapul benne. Gyorsan kibontotta a csomagolásból a szuper laptopot. Nagyon örült neki, mondta, elsősorban az otthoni tanulásnál fogja jó hasznát venni, de persze játszani is fog rajta.

Ratimorszky Bea és Bakonyi Tamás
kívánság- koordinátorok
Mór, 2021. március 13.
kívánság- koordinátorok
Mór, 2021. március 13.