Janka (11 éves, Győr)


Janka vágya egy olyan élmény volt, mellyel kikapcsolódhat, feltöltődhet, és amely számára egyben egy új, kreatív hobbi kezdetét is jelenti.

A győri Élményműhely és Művészeti Stúdió szeretettel fogadta kis tanítványát, és Janka lelkesen vetette bele magát a festészet rejtelmeibe. Egy angyalkás kép megfestése mellett döntött. Odafigyelve, komolyan, precízen készítette el alkotását, majd a kész művet megcsodálva kijelentette, hogy élete első „igazi” festményét annak a kórházi osztálynak ajándékozza, ahol őt kezelik. Ez meghatóan szép gondolat egy 11 éves gyerektől!

Janka persze még sok szép képet készíthet, hiszen az élményfestés lehetősége mellett az ajándék része volt egy komoly festőfelszerelés állvánnyal, vásznakkal, többféle ecsettel, festékekkel.

Janka, jó egészséget, és élvezetes festegetést kívánunk!


Hálásan köszönjük a támogatást a LeasePlan Hungária Zrt. vezetőinek és munkatársainak, valamint az Élményműhely és Művészeti Stúdió-nak. Segítségükkel nagy örömet okozhattunk egy kedves kislánynak!


Beregi Györgyi és Gárdos Erika
kívánság-koordinátorok
Győr, 2020.08.03.

Archívum


Belépés