Maximilian (3 éves, Győrújbarát)


Egy szép nyári napon indultam útnak, hogy találkozzam Maxival - ahogy a kórházban hívják - és átadjam ajándékát, amit kívánt a Csodalámpától. Mikor odaértem a házikót már elkezdte összeszerelni Maximilián apukája.

A várakozás ideje hogy jobban teljen, addig a mi kis csodalámpásunk a játszóház dobozába bújt el a nap elől. Majd hirtelen kimászott rejtekéből és biciklizni kezdett, a következő pillanatban meg a kertben futkosott, legközelebb pedig már a homokozóban lehetett elcsípni. Végül a "lakása" is elkészült, amit jószívűen megosztott unokatestvérével is, sőt még engem is beengedett.

Szülei elmesélték, hogy bár a kezelések még tartanak, de Maxi nagyfiúként veszi az akadályokat. A nővérek, orvosok örömmel fogadják, hiszen tele van életszeretettel, örömmel, olyannyira, hogy sokszor az infúziós kezelések alatt is dudorászik.

Sok gondolat kavargott a fejemben az odafelé úton (feladatok, nehézségeknek látszó apróságok stb...), ami aztán el is szállt nyomban, amik, mi az igazán fontos, s hogy még a nehéz időkben is tud örülni az ember, csak meg kell találni mindenben a szépet.

Kívánom, hogy jókedvét ne veszítse el a további kezelések alatt sem, és teljesüljön a vágya, hogy orvos lehessen. Ehhez sok erőt, kitartást és jó egészséget Maximiliánnak.




Köszönjük a felajánlást a Kimlei Sárkányok Vízisport Egyesület által szervezett V. Greiner Szigetközi Sárkányhajó Sport és Gyermek Fesztivál résztvevőinek, köztük a Marcus Security cégnek, hogy támogatásukkal segítették e kívánság teljesülését!


Takács Anikó
kívánság-koordinátor
Győrújbarát, 2018.06.21.

Archívum


Belépés