Ádám (12 éves, Dunakeszi)



Ádámot a dunakeszi otthonukban tudtuk felkeresni a kívánsága teljesítésére, egy kedves, vidám hangulatú találkozó keretében. A kérése egy Playstation4 játékgép volt, néhány játékkal együtt.

Az adományozó Richard Jacobs úr amerikai családja éppen Budapesten tartózkodott. A szülők úgy gondolták, hogy ez egy nagyszerű tanulási lehetőség a 3 gyermekük számára, hogy megértsék, hogy adni nagyon fontos.

Az ismerkedés is könnyen ment, Ádám nagy örömmel, kicsit meghatottan vette át az ajándékot, amit közösen azonnal beüzemeltek. Vendéglátóink karácsonyi hangulatot teremtettek a házi készítésű mézeskalácsokkal, meghitt, méltó ünneplése volt az emberi jóság, a segítőkészség és a gyógyulásban való reménynek.

Ádámnak mielőbbi felgyógyulást kívánunk!




Köszönet a Jacobs családnak e nemes gesztusért!


Benkóczy Márta
kívánság-koordinátor
Dunakeszi, 2017. december 18.

Archívum


Belépés