Dóra (16 éves, Budapest)



A Budapesten élő 18 éves Dóri hosszú gondolkodás után úgy döntött, hogy a Csodalámpától egy hosszú hétvégét kér, amit szüleivel együtt tölthetne el a Bambara Hotelben.
Augusztus végén elérkezett Dóri kívánságteljesítésének ideje, s mi elindultunk, hogy találkozzunk Dórival és szüleivel, s Dóri kérésének támogatójával az Eger melletti Felsőtárkányban lévő Bambara Hotelba.

Mindnyájan nagyon vártuk már a találkozást! Szinte egy időben érkeztünk a hotel bejáratához.
Dóri ragyogott a boldogságtól. Szemében örömkönnyek csillogtak. Mosolyogva árulta el, hogy ők már elfoglalták a szobájukat, s végigjárták az egész hotelt, hogy nekünk is megmutassanak mindent.
Ámulva jártuk végig a csodálatos helységeket az afrikai stílusban épült hotelben. Minden varázslatosan szép volt.

Dóri és szülei elvittek bennünket a szálláshelyükre is. Szobájuk elképesztően szép és kényelmes volt! Természetesen itt is minden berendezés afrikai stílusban készült. Egy kellemes beszélgetés után a látottaktól feltöltődve indultunk haza.

Dóri beszámolóját olvasva, s élőben is látva a Bambara Hotelt megértettük, hogy Dóri mért választotta ezt a hotelt. Azt hiszem, hogy életre szóló élményben volt része.

De erről szóljon Dóri beszámolója:


„ A Csodalámpa Alapítványtól lehetőséget kaptam, hogy kívánjak valamit. Többszöri próbálkozás után végül egy hosszú hétvégét választottam. Két szálloda közül a Bükk lábánál elhelyezkedő Bambara Hotel mellett döntöttem.

Augusztus 17-én délután három óra körül érkeztünk meg a szállodához. Apa fölmérte a terepet, utána bejelentkeztünk, megkaptuk a szobakártyát. Az egész szálloda afrikai stílusban van berendezve, így a szobánk is, mely szerencsére akadálymentes volt. Ebben a pár napban felfedeztük a szállodát, így a Kroko Bárt, ahol nagyon finom koktélokat ittunk. A San Toro éttermet, ahol tradicionális afrikai fogások mellett más ételeket is megkóstolhattunk. A wellness részlegen a belső medencéket még én is kipróbáltam.

A szállodához tartozó Majomváros bungalóit éppen akkor adták át, amikor ott voltunk. Nekem a Majomvárosban a három kenguru tetszett, illetve a hotel egy fa köré épült, ahol négy szurikátának fantasztikus helyett alakítottak ki. Őket többször hosszasan nézegettem, sőt láttam az etetésüket is. Mi ritkán járunk az ország ezen részén, ezért elmentünk Egerbe, ahol megnéztük a várat és a Bazilikát. Szombaton Lillafüredre látogattunk el, már az oda vezető út is gyönyörű volt, mert Magyarország egyik legszebb panorámaútja vezet oda. Lillafüred nagyon szép város, most láttam először. Megnéztük a helyi nevezetességet, a felsőtárkányi szabadidő központot, mely egy gyönyörű tó köré épült. Sajnos az erdei kisvasutat nem tudtuk kipróbálni.

Nagyon gyorsan elrepült ez a pár nap. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy látogasson el a Bükkbe, és ha teheti, szálljon meg a Bambara Hotelban. Ha lehetőségünk lesz rá, akkor mi is visszatérünk még.

Nagyon szépen köszönöm a Csodalámpa Alapítvány összes dolgozójának, Zsuzsi néninek és Laci bácsinak és a támogatóknak, hogy lehetővé tették számomra, hogy egy életre szóló élményhez jussak.

Köszönettel és szeretettel: …… Dóri”





Köszönjük Ilyés Tamás támogatását!

Köszönjük magántámogatóink segítségét!


Tatárné Csonka Zsuzsanna és Adorján László
kívánság-koordinátorok
Felsőtárkány, 2017. augusztus 18.

Belépés