MÁRK (12 ÉVES, BUDAPEST)


Fotó: 24.hu/Karancsi Rudolf


A gyerekek sokszor a mese és a fantázia világában élnek. Így van ez Márkkal is, aki magántanulóként az otthon töltött időben sokat nézi a tévét, így kívülről fújja a Csillagok háborúja minden epizódját. Imádja a sorozatot, ezért nem meglepő, hogy a Csodalámpától egy fénykardot kért. Kedvencei közé tartoznak a stand-up comedysek is, hiszen nagy Dumaszínház-rajongó. Ezért arra gondoltunk, biztos örülne, ha Kovács András Péter humorista – aki nem mellesleg szintén nagy jedi-rajongó - adná át az ajándékot. S ez így is lett, Márknak szinte elállt a szava, amikor a Dumaszínház előtt KAP fogadta őt. Persze egy perc sem telt el és feloldódva mesélt magáról, a kórházról és hogy mennyire kedveli a humoristát és a poénjait.

Kovács András Péter beinvitált minket a színházba, hogy megmutassa, mi is történik a kulisszák mögött. A túravezetés közben folyamatosan sziporkáztak a levegőben a tréfák, benézhettünk a mosdóba, ahol trükkös képeket lehet készíteni, megnézhettük a fellépők ruháit, természetesen a zuhanyzót sem csak arra használják, amire való, majd előkerült Aranyosi Péter „csilivili” cipője is.

Azután jött a színpad és a történet arról, hogyan is lett jogi diplomával a zsebében a nézők kedvenc humoristája. Márk is mesélt a hétköznapjairól, majd megállt és ezt mondta: …”nem hittem volna, hogy valaha itt fogok állni.” Látszott a szemén a boldogság, de annak még inkább örült, amikor átadtuk neki a jól becsomagolt fénykardot. KAP ezt sem állta meg humoros megjegyzés nélkül: „látom magam előtt, ahogy Obi Wan kicsomagolja az első fénykardját!”

Márk ezzel is gyorsan megküzdött, beüzemelte a fegyvert, majd a humorista eltűnt néhány percre és egy partvissal érkezett vissza. Akkor már mindenki dőlt a nevetéstől, s a két jedi-lovag nekiállt kardozni, ki fénnyel, ki partvissal. Még egy kis selfizés következett, hogy a barátok is értesülhessenek a találkozóról, majd egy közös fénykép a színház előtt, ami felidézheti majd ennek a délelőttnek az emlékét.



/ 2





Köszönjük Kovács András Péternek és a Dumaszínháznak, hogy segítségükkel Márknak egy életre szóló, igazi élményben lehetett része.


Felkai Márta
Budapest, 2017. szeptember 5.

Archívum


Belépés