Liliána (5 éves, Múcsony)


Liliána betegsége miatt sok időt tölt tévénézéssel, így kívánsága egy nagyképernyős TV lett.
Egy kedves támogató jóvoltából hamar teljesült is a kívánság, megérkezett a csodaszép készülék.
Nem volt könnyű megszervezni a találkozót – mert időközben Lilikének megszületett a kistestvére, így apukájával és nagymamájával szerveztük meg a meglepetés találkozót otthonukba, hogy a 6. születésnapjára megkapja a várva várt készüléket.

Lilike éppen alvásból ébredt fel, amikor megérkeztünk hozzájuk.Meglepődve, csodálkozva s nagy szeretettel fogadott bennünket, öröme óriási volt.
Támogatónkkal Cseh Attilával, az Apukával és a nagytestvérével, Bálinttal azonnal beüzemelték a TV-t, amit a helyére is tettek, és a kislány nagy örömmel vett birtokba.

A család köszönetét fejezte ki a támogatónak, Cseh Attilának, a Csodalámpa Alapítványnak, hogy beteg gyermeküknek ilyen csodában lehetett része.

Köszönjük Cseh Attilának, kedves támogatónknak az adományát és az alaszkai Iditarod szánhúzó kutyák versenyén egyedüli magyarként résztvevő Balogh Ottó úrnak, hogy Liliána álma valóra válhatott!



Kónyáné Tímea
kívánság-koordinátor
Múcsony, 2017. január 19.

Archívum


Belépés