András (16 éves, Budapest)

András régi vágya volt, hogy eljuthasson Görögországba nyaralni az anyukájával!

Izgatottan várta az indulást, anyukájának mondta is, hogy vajon milyen lesz, mit fogunk ott csinálni...
Szeptember végén a reptéren találkoztunk, megismertük egymást első látásra, igaz telefonon már beszéltünk, és a facebookon is lecsekkoltuk egymást!

Sajnos egy órás késéssel indultunk el, így késő este érkeztünk meg Heraklionba, jó meleg volt 27 fok. Gyorsan megvacsoráztunk, és utána elfoglaltuk a szállásunkat, másnap reggel reggeliztünk, és irány a tenger.
András csak nézett, ÓÓÓÓ milyen szép,gyorsan bele is vetette magát a habokba, rendesen hullámzott a Földközi-tenger, nagyon élvezte. A víz nagyon kellemes volt, a nagyfiú úszott és úszott, amikor már kicsit elfáradt, akkor úgy döntött, iszappakolást kér.

Lassan kezdtük felfedezni Gouvest, a kisvárost, ahol laktunk: a szállodából két beach is közel volt, a hullámzó tenger vagy a nyugodt öblöcske,sokat sétálgattunk és természetesen a bazár sem maradhatott ki...

Egyik nap András meg szerette volna nézni a fővárost, így beutazott anyukájával Heraklionba, ahol együtt töltöttek egy teljes napot, vásároltak, sétáltak és Andris vágya volt, hogy tengeri herkentyűket egyen, anyukája meglepte vele. A szállodai konyha ételei is nagyon ízlettek neki, több alkalommal repetázott, a séffel is összehaverkodott! Minden este megosztotta a barátnőjével élményeit!

Reméljük, hogy álmod, a tengerparti nyaralás örök emlék marad számodra, hiszen Kréta csodálatos hely, a tenger felejthetetlenül szép volt : több színben pompázott ,kék,zöld,türkiz és néha szürke ...

/ 3



Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank, a MagNet Magyar Közösségi Bank és magántámogatóink segítségét, összefogását Andris álmának megvalósításáért!


Bobkó Stella
kívánság-koordinátor
2016. 09.18.

Archívum


Belépés