Rebeka (11 éves, Kátoly)



A meleg nyári napon Rebeka édesanyjával és kistestvérével az udvaron várt ránk a kellemes árnyékban. Izgalommal figyelték, hogy mi kerül elő a hatalmas dobozból. Aztán az izgalom csak fokozódott, mert nem kis feladat volt az elektromos roller összeállítása, ami a nagylány kívánsága volt.

Közben megérkeztek a Providen Zrt. képviselői is, kollégáik adományt nyújtottak a kívánság teljesítéséhez. Elkezdődött a szakértés és a közel egyórás összeszerelés. A végeredmény pedig az lett, hogy sikerült összeállítani és működőképessé tenni a járgányt. Rebeka csak csendesen mosolyogva figyelte, hogy vajon mi lesz ebből, de azért az izgalom is látható volt rajta. Bennünk is volt izgalom rendesen, mert kicsit magasabb volt az ülés a rolleren mint gondoltuk, ezért ki is próbáltam. A nagylányt ez szemmel láthatóan nem izgatta, ráült bátran.

Reméljük sokáig és jó egészséggel tudja majd használni ezt az elektromos rollert, hiszen ez nagymértékben segíti a közlekedésben. Eljuthat olyan helyekre is vele, ahová e nélkül nagyon nehéz lenne.

Kívánunk Neked sok kalandos utat és balesetmentes közlekedést!


Köszönjük a Provident Pénzügyi Zrt. támogatását, munkatársainak, Pálfi Csillának, Bükkösi Zoltánnak és Hein Györgynek a személyes ajándékozást!!




Végh Tünde és Szabó László
Kívánság-koordinátorok
Kátoly, 2016. 06. 02.

Archívum


Belépés