Áron (5 éves, Nagytarcsa)

Áron elektromos versenyautóra vágyott, kérését szülei továbbították a Csodalámpának, és kívánságát a Fundamenta Személyi Bankárai nagy örömmel teljesítették.

2013. november 21-én érkeztünk Áronékhoz, aki nagyon kedvesen fogadott minket anyukájával együtt, és izgatottan nézegette a hatalmas dobozt, amiben ajándéka lapult. Természetesen tudta, hogy mit rejt a doboz és izgatottan várta, hogy végre láthassa!

Kicsomagolás után szembesültünk a ténnyel, hogy bizony az autó összeszerelése ránk vár, öt nőre és egy kisfiúra. Először, kicsit kétségbe esve nézegettük a rengeteg alkatrészt, majd szerszámokat kértünk az anyukától, majd nekiláttunk a szerelésnek. Nem ment zökkenőmentesen, de nem adtuk fel és egy órás küzdelem után elkészült a csodás versenyautó, amire a matricákat már Áron ragasztotta fel, kis segítséggel. Az autót rögtön ki is próbálta bent a lakásban, mert a kertbe még nem mehetett ki.

Csillogó szemeit látva, mindannyian elérzékenyültünk kicsit.



Én első alkalommal vehettem részt ajándékátadáson, amire izgatottan készültem. Csodás élmény volt látni a gyerek óriási örömét, tudva, hogy mennyit küzdött az elmúlt hónapokban a gyógyulása érdekében! Jelenleg jó a hangulata, és szerencsére az étvágya is jobb, szülei nagy örömére.

További gyógyulást kívánunk neki!


Jó hangulatban és szeretetteljes légkörben telt a délelőtt.
Köszönet a Fundamenta SZEB munkatársainak, hogy lehetővé tették
Áron álmának teljesülését!





dr. Szabó Éva, Tarnócai Judit és Hunfalvy Tímea
kívánság-koordinátorok
Nagytarcsa, 2013.11.21.

Archívum


Belépés