Panni (7 éves, Nagykáta)



Panni egy pici kislány, aki már évek óta Kovács Ákos énekes rajongója, kívülről fújja a dalait. Bár volt már koncerten, szerette volna közvetlen közelről is látni a zenészt és beszélgetni a mindennapjairól. Fiák Kriszta menedzser segítségével bejuthattunk a Telekom gyereknapi sportrendezvényére, ahol az esti Ákos-koncertet megelőző zenekari hangbeálláson kaptunk lehetőséget arra, hogy személyesen találkozzunk a művésszel.

Ákos nagyon kedvesen fogadta Pannit, s azonnal közvetlenül beszélgettek mindenről. Például arról, hogyan kell igazából „csápolni”, mit is jelent a három ujj felemelése: I love you. Panni most kezdte az iskolát és mivel nagyon szeret rajzolni, egy ajándékkönyvet hozott a találkozóra, melyben sok-sok színes lapon örökítette meg a sztárt, ahogy ő elképzeli, a színpadon és a családja körében. Az énekes teljesen meghatódott a pici lány ajándékától és közösen egyesével lapozgatták a képeket.

Persze Ákos sem jött üres kézzel, egy hatalmas ajándékcsomagot hozott a kis rajongójának, tele CD-kkel, dvd-kkel, plakátokkal, egy nagyon szép fotókönyvvel és színes tollal, füzetekkel, melyeknek nagyon örült a nagykátai kislány. Ákost hívta a kötelesség, mennie kellett felkészülni az esti koncertre, melyet később Panni az apukája nyakában ülve, ujjongva nézett végig.







Köszönjük Kovács Ákos énekesnek és menedzserének, Fiák Krisztának, hogy valóra váltották Panni álmát.





Felkai Márta
Budapest, 2013. szeptember 7.

Archívum


Belépés