Patrik (4 éves, Budapest)

Patrik érkezésemkor éppen társasjátékozott a nővérével, ami egyik kedvenc elfoglaltsága a számítógépes játékok mellett.

Kíváncsian kérdezte, hogy hozzá jöttem-e és hogy az a nagy doboz, amit hozok, az övé lesz-e. Kis beszélgetés után „végre” kibontottuk a csomagot, hogy megnézzük, mit is rejt és kitaláljuk, hogy ki fogja kapni.

A csodálkozása és az öröme határtalan volt, hiszen az XBOX megpillantása után rögtön rájött, hogy az övé az ajándék.

Megnéztük az összes tartozékot, különösen a távirányító érdekelte nagyon, hogy melyik gomb mit fog csinálni, mi mire való.

Biztos vagyok benne, hogy ma este a család csak ezzel fog játszani, miközben Patrik vidám nevetését és csacsogását hallgatják.


Kedves Patrik, mielőbbi teljes gyógyulást kívánnak neked a Csodalámpások és a Budapesti Német Iskola diákja, szüleik és tanáraik, akik a "Kuchenbazaar" program keretében sütöttek főztek finomságokat, hogy abból a te kívánságodat is teljesíthessék.

Patrik nevében is köszönjük a támogatást a Thomas Mann Német Iskola és Gimnázium diákjainak, tanárainak és szüleiknek.

Újfalusi Ildikó
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013. június 3.






CEBTER

Archívum


Belépés