Luca (9 éves, Magyarcsanád)

2012 áprilisában a Fundamenta Személyi Bankár Kecskemét-Szeged struktúra vezetői egységesen úgy határoztak, hogy összefognak és megajándékoznak egy olyan kisgyermeket, aki itt él a munka- illetve lakóhelyünk környékén.

Így kaptuk meg a Csodalámpa Alapítványtól a magyarcsanádi Luca óhaját, mely szerint egy laptopot szeretne. A kislány többféle betegséggel, rendellenességgel éli az életét. Többszörös műtétekre, kezelésekre van szüksége, így nagyon sok időt tölt kórházi körülmények között. Gyönyörűen fest, rajzol és meséket ír.

A meseírás mindig megszakadt, vagy szünetelt kórházi kezeléseinek ideje alatt. Ehhez kapcsolódott a vágya, hogy egy laptoppal mindig legyen lehetősége a meseírásra.

A vezetőink felajánlásából megvett adomány átadására 2012. június 29-én került sor a kislány otthonában. Előzetes megbeszélés szerint érkeztünk, ahol már nagyon vártak bennünket Luca, a szülei és két testvére is.

Már az odavezető út is izgalommal és szeretettel töltött el bennünket. Rövid bemutatkozás után át is adtuk az ajándékot a kislánynak, aki nővérével együtt rögtön birtokba vette a számítógépet. Nehéz leírni, visszaadni azt az érzést, amit átéltünk. Látni a csillogó szemeket, a meghatottság örömkönnyeit, együtt érezni az emberekkel, megélni velük a pillanatot, hogy vannak még CSODÁK!
Kicsit játszottunk velük mi is, azután már nemcsak két idegen néni voltunk Lucának, akik ajándékot hoztak, hanem mosolyogva mesélt nekünk a meseírásról, és arról, hogy nem kell ezen túl félbehagynia történeteit akkor sem, ha kezelésre kell mennie.

Kimondhatatlanul jó érzés jót tenni, különösen akkor, ha egy gyermek szemében láthatod az örömöt.

Ezt át kellene élnie mindenkinek, ezért a szegedi vezetői kör úgy döntött, hogy hagyományt teremt a Csodalámpás gyermekek megajándékozásából.

Folytatás néhány hónap múlva…


Kispéter Zsuzsa és Vakály Margó
Fundamenta személyi bankárok
Magyarcsanád, 2012.06.29.







Archívum


Belépés