Klaudia (6 éves, Kaba)

Klaudia egy rózsaszín Barbie házat kért Ken babával együtt a Csodalámpától, hogy a betegségben eltöltött napok színesebbek legyenek számára. Otthon már van Barbie babája, de hozzávaló ház és fiú baba az még hiányzott a készletből.

Nem sokat gondolkodtunk, úgy döntöttünk teljesítjük az álmát és vágyát.

A nagynénijével egyeztetve, a ma délután felkerestem őt a Debreceni Klinika hematológiai osztályán, és a legnagyobb meglepetésére megérkeztem hozzá az ajándékkal.

Először szinte fel sem fogta, hogy én azért vagyok ott, mert teljesült az ő kívánsága.
Amint megértette ezt, máris nagy lendülettel kezdett az ajándék kicsomagolásához. Ehhez egy kis segítséget én is adtam, hiszen az egyik kezében egy kanül van beültetve az infúziós kezelések miatt, és csak egy kézzel bontogatta a csomagot.


Amint kinyitottuk a házat, nagy örömmel keresgélte a hozzávaló tartozékokat, és kíváncsian nézegette, hogy mi minden tartozik hozzá.

Tudom, hogy ez az ajándék bearanyozza a napjait a kórházban eltöltött idő alatt, és segít neki a gyógyulásban.
Rövid beszélgetés után elköszöntem tőlük, és erőt, kitartást, valamint gyógyulást kívántam Klaudiának.



Köszönjük Bodacz Zsolt baráti körének a támogatást!!




Bodacz Zsolt
Kívánság-koordinátor
Debrecen, 2011.11.23.

Archívum


Belépés