Tamás (8 éves, Szeged)

A késleltetett repülőgép indulás csak fokozta a kis társaság izgalmát, hogy mikor indulunk már Disneylandbe.

Délután napsütéses időben szálltunk le, de sajnos arra már nem jutott időnk, hogy Párizsba legalább bekukkantsunk. Kárpótolt minket azonban az a hír, hogy már aznap délután is bemehetünk a parkba.



Izgatottan indultunk el, a Disneyland-térképpel a kezünkben, hogy eldöntsük, mely játékokra kellene majd felülni az elkövetkezendő két napban.

A parkba belépve Mickey egér várt minket barátaival. Örömében még énekelt és táncolt is nekünk. Utána birtokba vettük a parkot.

A pörgős játékok után, Meseországban hajózva pihentünk egy kicsit, hogy aztán tovább folytassuk utunkat a pörgős és száguldó játékok között. Csak késő este jutottunk vissza a szállodába, mindenki gyorsan elaludt a fáradtságtól.



Másnap az egész napot a parkban töltöttük, szerencsére olyan belépőt kaptunk, hogy nem kellett 50- 60 percet sorba állni, hanem előremehettünk.



Kitti kedvence a csónakos meseország volt, ahol több ország népviseletbe öltözött babái táncoltak és énekeltek nekünk. Aladdin mesevilága is nagyon elbűvölte.

Tomi Némo kapitány víz alatti városát kedvelte a legjobban, ahol a hullámvasút összevissza forgott, le-fel száguldozva.

Patrik kedvence Indiana Jones volt. Mivel ő volt a legidősebb és a legbátrabb, vidáman mesélte, hogyan és hányszor fordult át vele a kocsi.

Pihenésképpen Walt Disney figuráinak a felvonulását néztük végig.

Búcsúzóul a szállodában még egyszer találkoztunk Mickey egérrel, és még puszit is kaptunk tőle!



/ 5








Utazásunkat támogatták:












Segítségüket Tomi nevében is köszönjük!




Újfalusi Ildikó
kívánság-koordinátor
2009.04.25.

Archívum


Belépés